Laja és Babi 41 éves házasok. Három felnőtt gyermekük és nyolc fiú unokájuk van. Az elmúlt év több változást is hozott az életükbe. Beszámolnak arról, hogy fogadták ezeket, milyen lemondások, elhatározások fémjelezték az utóbbi ...
Szuszogó-pufogó, avagy a lelki légzés szabályai
Személyes élményből kiinduló elmélkedés a lélegzés ritmusa és a lelki élet harmóniája közötti párhuzamról. Hogyan lélegzik a lelkünk?

Olvasási idő: 3 perc
„Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket!” (Jn 20,21–22)
George Herbert angol költő és pap úgy fogalmazott egy versében, hogy az ima „Isten lehelete az emberben, amely elér az ember születéséig”. Ez a gondolat jutott eszembe, amikor János evangéliumának azt a részét elmélkedtem végig, amelyben Jézus megjelenik a tanítványoknak.
Jézus képe, amint rálehel a tanítványaira, azonnal eszembe juttatta a második teremtéstörténetet a Teremtés könyvében: „Akkor az Úristen megalkotta az embert a föld porából, és orrába lehelte az élet leheletét. Így lett az ember élőlénnyé” (Ter 2,7). De Ádám teremtésén túl egy még közvetlenebb történet is eszembe jutott, a saját születésem.
Idén töltöttem a negyvenkilencet, és nemrég a szüleimmel felidéztük a születésemet. Három héttel korábban jöttem világra. Egy hét kórházi tartózkodás után ugyan hazavihettek, de ismét egy héttel később a légzésem lelassult, és a szüleimnek a helyi sürgősségire kellett vinniük. Mivel az ottani felszerelés nem volt megfelelő egy újszülött ellátására, végül több hetet a philadelphiai Szent Kristóf gyermekkórházban kellett töltenem.
A bennlétem alatt tüdőgyulladással, vérmérgezéssel és szemfertőzéssel is küzdöttem. Az orvosok már felkészítették a szüleimet a legrosszabbra, vagyis, hogy lehet, nem élem túl ezeket a napokat. De a sok vizsgálat, a rengeteg vérvétel – amely miatt a szüleim már attól tartottak, hogy vérátömlesztésre lesz szükségem –, valamint az antibiotikumok, a légzésterápia és az oxigénpótlás végül meghozták az eredményt. A légzésem megerősödött, és végre hazatérhettem a szüleimmel és a bátyámmal.
A kórházi tartózkodásom alatt a szokatlan légzési mintám miatt az egyik orvos a „Szuszogó-pufogó” becenevet adta nekem.
Azóta sokszor elgondolkodtam a kilégzés és belégzés különös egyensúlyán, amelyre szükség van ahhoz, hogy a test erős és az elme nyugodt maradjon, a lélek pedig megújuljon.
Amikor a légzésem nincs egyensúlyban, szédülni kezdek, fáradtnak és gyengének érzem magam. Ugyanezt megtapasztaltam a lelki életemben is.
Volt, hogy olyannyira a hit kincseinek befogadására koncentráltam – a Szentírásra, a közösségre, a liturgiára, a zenére, a teológiára –, hogy elfelejtettem egyensúlyba hozni a „belégzést” a „kilégzéssel”.
Máskor pedig annyira a kifelé áradó szolgálatra összpontosítottam (pl. a lelki kísérésre, a szolgálatra, az irgalmasság testi és lelki cselekedeteire, az igazságosság melletti kiállásra, különösen a peremre szorult emberek esetében), hogy egyszerűen elfogyott a levegőm, és ugyanazt a gyengeséget és kimerülést tapasztaltam meg, amely akkor ér el, ha elfelejtek belélegezni.
Ahogy csecsemőként meg kellett tanulnom egyensúlyba hozni a légzésemet, úgy ma is hasonlóan „szuszogok és pufogok”; próbálom belélegezni a Szentléleknek ugyanazt az ajándékát, amelyet a tanítványok kaptak pünkösdkor, azt a békét, amely abból fakad, hogy valóban elhiszem: Isten szeretett gyermeke vagyok.
Belélegzem a szeretetet, az irgalmat és a nagylelkűséget, amelyet a családomtól, a barátaimtól, a munkatársaimtól kaptam, valamint attól a sok sérülékeny embertől, akikkel lehetőségem nyílik találkozni a plébániánk szolgálatában.
És miután mindezt a szeretetet, irgalmat és nagylelkűséget magamba fogadtam, szó szerint „ihletet” kapok arra, hogy továbbadjam ezeknek az ajándékoknak a gyümölcseit. A Szentírás ezek közül néhányat meg is nevez: türelem, öröm, kedvesség, szelídség és béke.
Jób könyvében ezt olvassuk: „Istennek éltető lelke teremtett meg, a Magasságbeli lehelete éltet.” (Jób 33,4).
Ahogy tovább figyelek a légzésemre, és arra az egyensúlyra, amellyel belélegzem Krisztus békéjét és a Szentlélek ajándékát, majd kilélegzem a kapott örömöt, szeretetet, irgalmat és nagylelkűséget, ezekkel a kérdésekkel imádkozom:
Mit és kit lélegzek be a mindennapjaimban? Egészséges és életet adó-e a „levegő”, amelyet magamba engedek? Mibe lehelek életet a családomban, a munkámban, a környezetemben? Hová küldhet engem Isten a hétköznapokban, hogy másokat is „megihlessek” a megtapasztalt szeretet, irgalom és nagylelkűség ajándékaival?
Szükségünk van Rád! A fennmaradás a tét.
Legyél rendszeres támogatónk, hogy mi továbbra is minden hétköznap új, reményt adó cikkel jelentkezhessünk! Iratkozz fel hírlevelünkre!
Fotó: pexels.com
Forrás: Living City (May-June 2026, 24. oldal)
Fordította: Szeles Ágnes
