A bátyám volt az első igazi barátom

Olvasási idő: 3 perc

_{„Milyen kedves és jó, ha egyetértésben élnek a testvérek!” (Zsolt 133,1)}

A testvéreit nem választja az ember; egyszer csak úgy alakul az életünk, hogy ott találjuk magunkat valaki mellett, egy puszta véletlen folytán: egy ismeretlen lény mellett, aki lehet kisebb vagy nagyobb nálunk, fiú vagy lány, szép vagy csúnya, kedves vagy ellenszenves. De ott van mellettünk, ott lakik ugyanabban a házban, mint mi, és osztozunk a tereken, a fontos pillanatokon, kapcsolatokon, ünnepeken és nyaralásokon. Így aztán lassanként megtanuljuk megismerni, értékelni a testvérünket, és gyakran össze is veszünk. Vannak pillanatok, amikor szorosan átölelnénk egy közös meglepetés, titok vagy élmény miatt, esetleg egy együtt megvalósított dolog vagy utazás kapcsán. Máskor viszont, amikor rossz a kedvünk, vagy falra mászunk egy megjegyzése után, vagy akár csak nem értünk egyet valamely viselkedésével vagy tettével, egy pillanatra azt kívánjuk, bárcsak elcserélhetnénk valaki másra. Aztán eszünkbe jut, hogy igazából mi kezdtük az egész vitát, és hogy mennyi szép dolgot éltünk már át együtt, és ezért megbánjuk, hogy azt kívántuk, bárcsak más lenne a testvérünk. Mert ez a kapcsolat örökre szól.

Olyan ez, mintha lenne egy második réteg is a bőrünk alatt.

A testvérünk velünk lesz jóban-rosszban, és szövetségesünkké válik az élet akadályokkal teli útvesztőjében. Néhányan különbséget tesznek az elsőszülöttek és másodszülöttek között; azt gondolják, hogy az előbbiek előnyösebb helyzetben vannak és intelligensebbek, talán azért, mert jobban várták és gondosabban óvták őket a szüleik és a nagyszüleik. Erről eszembe jut két híres bibliai testvér, Izsák fiai: Ézsau és Jákob. A kisebbik nyugodtabb természetű, az anyja kedvence. Ravaszságának köszönhetően sikerül elvennie Ézsautól az elsőszülöttségi jogot, amelyet Ézsau egy tál lencséért ad át Jákobnak. Amikor azonban erre Ézsau rádöbben, már túl késő: Jákob elmenekül, hogy elkerülje fivére bosszúját. Sok év múlva tér csak vissza, hogy bocsánatot kérjen bátyjától a megtévesztésért, és végül béke köttetik kettejük között.

A születési sorrend csak egy a sok tényező közül, amelyek befolyásolják a személyiség és az intelligencia fejlődését. Minden gyermek egyénisége, valamint a családi környezet is alapvető szerepet játszik. Egész irodalma van annak, mit jelent testvérnek lenni! Tény azonban, hogy a második gyermek születésekor a szülők már nagyobb tapasztattal rendelkeznek, és ezért jobban bíznak saját képességeikben, nyugodtabbak, kevésbé szoronganak. Ez pedig mindenkinek igen előnyös, otthon így higgadtabb, derűsebb légkör uralkodik.

A másodszülött kevesebb nyomásnak és szorongásnak van kitéve a felnőttek részéről, ezért szabadabb, kevésbé ellenőrzik, és ráadásul van valaki, akivel összehasonlíthatja magát, akivel kapcsolatba léphet, játszhat: mondhatni áll előtte egy minta, akit követhet vagy utánozhat.

Senki sem ismer jobban minket, mint a testvérünk. Egyedülálló, felbecsülhetetlen élmény a közös élet!

Valaki úgy fogalmazta ezt meg: két lélek, amelyek képesek anélkül megérinteni egymást, hogy összekeverednének. Amikor a szüleim bejelentették az érkezésemet, a bátyám nyolcéves volt. Senki sem számított a születésemre, mert anyukámnak korábban megmondták, hogy nem élne túl egy második terhességet. Én mégis a világra jöttem: koraszülöttként egy havas decemberben. És ezzel mindenki élete fenekestül felfordult, így a bátyámé is.

A család kis hercegnőjeként fogadtak, de attól tartottak, hogy nem élem túl azt a zord telet. Mindenki imádkozott, és fogadalmakat tett, csak hogy életben maradjak: attól kezdve a bátyám lett a második őrangyalom. Én pedig mindezt a szeretetet vidámsággal, spontaneitással, életörömmel és mindenki iránti nagy szeretettel viszonoztam. A bátyám lett az első igazi barátom. Ahogy felnőttünk, a korkülönbség és az eltérő személyiségünk ellenére nekem mesélt először az első szerelmeiről és hódításairól; együtt énekeltük Battisti, De André, Leali, Dalla számait, és amikor tizennégy évesen megtanultam gitározni, ő lett az első tanítványom, amivel aztán nagy sikert aratott a lányok körében. Ő tanított meg táncolni, és elvitt a bulikba is, ahol persze egy pillanatra sem vette le rólam a szemét.

Mindig összekötött bennünket a testvériség eszméje: ő orvosként, szakszervezeti tagként, és kommunistaként hirdette mindenütt, még az Olasz Kommunista Párt Unità (Egység) nevű ünnepein is. Én pedig irodalomtanárként, katolikusként, és a Fokoláre Mozgalom fiataljai között, a Gen Mozgalom elkötelezettjeként vittem tovább a testvériség üzenetét. Aztán megosztottuk egymással a sikereinket és kudarcainkat, a nehéz és szép pillanatainkat. Valódi testvérekként, akiket kölcsönös tisztelet és mély szeretet köt össze, a mai napig megtapasztaljuk kapcsolatunk szépségét: ez az egyetlen kapocs, amely megmaradt a múltunkból, de színes ösvény a saját családjaink számára is.