Már 25 éve? Milyen gyorsan eltelt!

Olvasási idő: 4 perc

_{„Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és arra rendeltelek titeket, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek.” (Jn 15,16)}

1993 januárjában belső sugallattól vezettetve éreztem, hogy nekem papnak, de nem egyházmegyés papnak kell lennem. Különös sugallat volt! Pedig jó kapcsolatot ápoltam a Jászberényi Nagyboldogasszony Főplébánia papjaival. Különösen szeretném kiemelni Vajk Atanáz Alajost, aki a feloszlatás előtt ciszter szerzetes volt, valamint keresztelő papomat, Szita Imre Gergelyt, aki pedig ferences volt.

Kb. két hónapi imádság után újabb hívásom támadt, hogy nekem ferences papnak kell lennem! Ebben megerősödve felmondtam a munkahelyemen és jelentkeztem Hegedűs Kolos tartományfőnöknél, aki fel is vett. A jelöltség, a noviciátus évei után Szegeden tanultam, majd pedig a Budapest-Pasaréti Rendházban folytattam tanulmányaimat. Az idő előrehaladtával azt vettem észre, hogy azokat a növendéktársaimat szentelik fel, akik előttem vannak egy-két évvel a tanulmányok végzésében. 1999-ben örökfogadalmat tettem, majd 2000 januárjában Paskai László bíboros úr diakónussá szentelt, júniusban pedig sor került a papszentelésemre is, három társammal, Vencellel, Kázmérral és Nikodémussal.

_{Kamill testvér és három társa papszentelése 2000. június 24-én Pasaréten.}

A szentelési eseményekre nem igazán emlékszem. Olyan hihetetlennek tűnt, hogy eltelt a hét év, elvégeztem a tanulmányaimat, alkalmasnak ítéltek az egyházi rend szentségének vételére. S itt állok, fehér albában, tegnap még dalmatika volt rajtam, ma pedig Bíró László püspök atya azt mondja: „Te pap vagy mindörökké!” Elmondja a szentelő imádságot, majd a fejemre teszi a kezét, beöltöztetnek az áldozópapok ruhájába. A mise végén pedig nekem kell megáldanom a szentelő püspököt. Mindez olyan hihetetlen és felfoghatatlan volt!

Szentelési jelmondatom:

„Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és arra rendeltelek titeket, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek.”

Ezen szentírási ige valóságáról már szentelésem előtt meg voltam győződve, ezért is voltam olyan bátor, hogy jelentkezzek a Kisebb Testvérek Rendjébe. Természetesen emberi közreműködésre, példákra is szükség volt. Itt említem meg Kovács Kamill jászberényi származású rendtársamat, aki azért ajánlotta fel időskori betegségeit, hogy városunkból mindig legyenek szerzetesek és papok! Egyik esztendő decemberében Szent Teréz Önéletrajzát olvastam, aki a kispapok védőszentje. Mire végeztem, úgy éreztem a szívemben, hogy az örökfogadalmat, a szentelést nem csak TUDATOSAN kell kérnem, hanem

a szívemben volt egy vágy, hogy örökre elkötelezzem magam az Isten szolgálatára!

_{Ezüstmise Jászberény-Nagytemplomban 2025. május 8-án}

Az elmúlt 25 év nehézségek és örömök váltakozásában telt el. Álljon most itt néhány epizód a papi pályámból.

Szegeden voltam először plébános. Ha nem is csináltam mindent jól, de arra mindig törekedtem, hogy csapatban dolgozzunk. Ki-ki a maga szolgálatát-karizmáit bele tudja tenni a közösség építésébe. A munkatársakkal rendszeren imádkoztunk, hetente tartottunk megbeszélést, ahol azt is elmondhattuk, hogy ki-ki személyesen hogy van, hogy áll Isten színe előtt. Ezután jött csak a második kérdés: mi a helyzet a munkaterületeden. A legérdekesebb volt számomra talán a jegyesoktatás megszervezése évről-évre. Ha ebben nem állnak mellettem családok, a Házas Hétvége Mozgalom tagjai, akkor a fejemre nőtt volna ez a szolgálat. Egy másik dolog, amihez nem különösebben értettem, az a gazdasági ügyek intézése, de ebben is voltak kiváló segítőim, még profik is!

_{2011-ben a SZIN-en, a Szegedi Ifjúsági Napokon}

Természetesen nem mindig ment minden elsőre, úgy, ahogy elgondoltam, s ilyenkor változtatni kellett, úgy, mint régen otthon: délutánonként a termelőszövetkezet cukorrépa földjén kapáltunk. Amikor beálltunk a sorba, úgy nézett ki, Jászberény-Hűtőgépgyártól nem is Fényszaruig, hanem egyenesen Kazincbarcikáig tart a tábla. Azután mikor már vagy 1,5 órát dolgoztunk, akkorra a tábla vége nem jött közelebb. Ekkor módosítanom kellett: a tábla vége valószínű, hogy az Urálon túl, Vlagyivosztok határában van!

Egyik ilyen újratervezős dolog számomra a pletyka.

Ha valamilyen pletykát hallok, akárkiről (nem csak rólam), akkor rögtön elkeseredem és magamra veszem, mint verbális bántalmazást.

Az elmúlt ötven évben ezt nem tudtam megváltoztatni, azóta is cipelem magammal.

Ezen kívül nehézségként élem meg, és éltem meg mindig is az egyházi élet összezsugorodását, a hívek számának drasztikus csökkenését. Gyöngyös lakosságának mintegy 2%-a jár szentmisére vasárnapról-vasárnapra, a plébániai közösségek egy része a vírus járvány óta „bezárt”, elhagyta a plébániát. Az elsőáldozók-bérmálkozók száma évről-évre csökken. Sőt, a szentségfelvétel után nagyon-nagyon fontos számukra, hogy többet már nem kell misére és hittanórára járni. Mi ebből Jézus szándéka? Mik a tervei? Fel nem foghatom!

_{Ezüstmise 2025. május 11-én Gyöngyösön}

Iskolalelkészként, a Szent Angéla Iskola diákjainál megtapasztaltam: hiába laknak a fővárosban, a gyermek akkor is gyermek, az is teljesen mindegy, hogy a szülők milyen anyagi helyzetben vannak: nekik is megvannak a maguk bánataik, szomorúságaik, örömeik. Az egyik alkalommal az örök életről beszéltem, valahogy így: „Amikor itt élünk a földön, Jézus azt mondja, hogy „nagyon szeretlek”, meghaltam érted a kereszten. Amikor meghal valaki, akkor ugyan ez a mondat így hangzik: „nagyon-nagyon szeretlek”, és még magához is ölel minket”. Ki is hívtam egy önként vállalkozó gyermeket ennek szemléltetésére. Amikor a misének vége volt, a tanítónő mondta, hogy nagyon jól tettem: éppen néhány napja halt meg az anyukája!

Jézus tudtomon kívül is csodákat tesz, de az én kis dolgaimat is mellé kell tenni, mint a csodálatos kenyérszaporításkor a három kenyeret és két halat.

Néhány további élményt, csodát már megírtam az Új Város hasábjain. Jelenlegi lakhelyemen, Gyöngyösön van a Ferences Rendi Autista Segítő Központ. Hogyan kapcsolódtam ehhez az elmúlt évtizedekben, kiderül márciusi interjúm bevezetőjében. Arról is írtam, mi történt egy ifjúsági lelkigyakorlaton Egerszalókon, és hogy hogyan vittem el Jézus mosolyát a szenvedélybetegeknek fenntartott napközi otthonba.

Ezekben a napokban hálát adok az Istennek mindazokért a dolgokért, amik velem történtek az elmúlt években!