November 2-án, halottak napján gyertyát gyújtunk elhunyt szeretteinkért, rájuk emlékezünk. Ez a nap különösen is nehéz akkor, ha még friss a gyász. Az alábbi írás szerzője az édesapa hosszan tartó betegségéről és a halála előtti ...
Kibékülés és megbocsátás
Julián és Aureliana története arról tanúskodik, hogy a legmélyebb krízisből is van kiút a megbocsátás és az újrakezdésre való készség által. Egy történet a Családok, gyermekek és idősek jubileumáról.

Olvasási idő: 3 perc
A Családok, gyerekek és idősek jubileumán hangzott el az alábbi tanúságtétel idén június 1-én, Rómában. Az eseményen 50 000 zarándok vett részt és XIV. Leó pápa is fogadta őket. Aureliana és Julián Paraguay-ból érkeztek és a megbocsátás erejéről osztották meg tapasztalatikat a jelenlévőkkel. 36 éve házasok, öt gyermekük van és hat unokájuk.
Julián: Aureliana 18, én 19 éves voltam, amikor összeházasodtunk. Nagyon szerelmesek voltunk egymába, és lelkesen vágtunk bele a közös életünkbe. Az első öt évünk gyönyörű volt, kiváló társak voltunk egymás számára, együttműködtünk, segítettük egymás, kiegészítettük egymást. Hét év házasság után súlyos válságba kerültünk, majdnem szétköltöztünk. Nehézzé vált közöttünk a kommunikáció, képtelenek voltunk magunkról, a kapcsolatunkról beszélni és ez fokozatosan eltávolított minket egymástól. Mindkettőnkben megvolt viszont a vágy, hogy a legjobbat adjuk a gyerekeinknek és hogy anyagi helyzetünk javuljon. Ki-ki a maga módján élt, elég sokat veszekedtünk de azért folytatni tudtuk a közös életet.
Aureliana: Amikor a gyerekeink kamaszok lettek, az egyikük nagyon lázadt, és 17 évesen teherbe esett és összeköltözött a barátjával. Ekkor fordultunk külső segítségért, hogy szülői hivatásunkban és lelkileg is megerősödjünk. Egy családközösségbe kezdtünk járni, lelkigyakorlatokon vettünk részt. Így sikerült a kihívásokkal szembenéznünk, mindketten nagy erőfeszítéseket tettünk ezért.
Julián: Anyagi biztonságban éltünk, szép családunk volt, egészségesek voltunk és a családi vállalkozásunk is jól ment: mindenünk megvolt! Egy nap a közösségi hálón kapcsolatba kerültem egy hölggyel, megismerkedtünk személyesen is és házasságon kívüli kapcsolatot létesítettem vele. Abban az időben az édesapám beteg volt, és otthon ápoltuk, a lányunk pedig nagyon nehezen szokta meg az anyasággal járó életet. Aureliana ezer felé szakadt, hogy őt is segítse és otthon is helyt álljon. Engem nagyon lefoglalt ez a házasságon kívül kapcsolat, és nem segítettem semmit, sőt azt mondtam neki, hogy nincs időm segíteni. Ő panaszkodott, én pedig haragudtam. Akkortájt közösen elutaztunk egy európai útra, és ott Aureliana rájött, hogy megcsalom őt. Minden összedőlt: ott voltunk kettesben összezárva, mindenkitől távol egy hotelszoba falai között.
XIV. Leó pápa a Családok jubileumán 2025. június 1-én
Aureliana: Egy világ dőlt össze bennem! Nem tudtam, mit tegyek, nem voltam képes elhinni, hogy ez velünk történt. Először csöndben voltam, gondoltam, hogy azért végigcsináljuk az utazást, de aztán kirobbantam: kiabáltam, sírtam és magyarázatot követeltem. Julián kétségbe esetten próbált bocsánatért esedezni, Istentől és tőlem irgalmat kérni, és ez, annak ellenére, hogy szörnyű fájdalom dúlt bennem, megérintette a szívem. Tudtam, hogy meg kell tennem egy lépést, és minden bizodalmam Isten segítségébe helyeztem, hogy meg tudjam ezt a lépést tenni. Végül sikerült Julián arcában meglátnom a keresztre feszített Jézust. Átöleltem, és kicsit lenyugodtunk. E belső lépésem ellenére a szomorúság és a fájdalom sokszor elborított.
Julián: Aureliana éjjelente nem aludt, csak sírt. Megállapították, hogy depressziós. Én tehetetlenségeben csak magamat hibáztattam. Sokat imádkoztam: éreztem, hogy a feleségem és a családom hatalmas érték, de a rossz már megtörtént és el kell fogadnom, hogy hibáztam. Minden erőmmel próbáltam Istenbe helyezni bizodalmam.
Aureliana: A családunk megosztott lett, a gyerekek nem tudták, kinek adjanak igazat, és fellázadtak. Aztán Julián megbetegedett: daganatot találtak az agyában. Ez nagyon megrendített, és már-már kimozdított a depressziós állapotomból. Amikor a CT eredményét megkaptuk, összeültünk a gyerekekkel és igyekezetünk a legjobb megoldást kitalálni. Úgy láttuk, a családunk egysége a legértékesebb kincs, ami minden megpróbáltatás felett áll, és én azt is megéreztem, hogy újra képes vagyok az életemet adni a férjemért és szívem mélyéből hűséges lenni hozzá „egészségben és betegségben”.
Julián: Szeretve éreztem magam és ez segített, hogy két agyműtétet is végigcsináljak rekordidő alatt. Amint kiengedtek a kórházból, lehetőségünk lett részt venni egy válságban lévő házaspárok számára szervezett találkozón, mert még szükségünk volt arra, hogy begyógyítsuk a sebeinket.
Aureliana: Ezen a találkozón sok kétség eloszlott bennem. A résztvevők nagy szeretetet tanúsítottak irántunk, és a jelenlévő szakemberek és nagy tapasztalattal rendelkező házastársak segítségével kiutat találtunk helyzetünkből.
Julián: Megértettem, hogy megbocsátani akarni egy dolog, de a trauma begyógyítása hosszú folyamat: a seb, amit okoztam nagyon mély, és Aurelianának időre, türelemre és szeretetre volt szüksége ehhez. A lehető legnagyobb ajándékot kaptam Istentől: a megbocsátást. Megújítottuk a házasságunkat, Aureliana újra kimondta nekem örökre szóló igenét és újrakezdtünk.
Aureliana: Az életünk teljesen megváltozott, 35 éves házasság után felhagytunk az egymás elleni küzdelemmel. Ma teljességet élünk meg a párkapcsolatunkban, egymás szemébe tudunk nézni, és úgy szeretjük egymást, mint soha korábban.
-
-
Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!
Forrás: www.focolare.org
Fordította: Paksy Eszter