„Istennek semmi sem lehetetlen.” Nehezen megfogható volt számomra ez az életige. Hogyan is fogjak hozzá? Egy szokatlan fellépésemkor különleges alkalom nyílt rá.
Olvasási idő: 1 perc
Meghirdetek a plébánián időnként mesekocsmát, népdalos és népmesés esteket. Ilyenkor a repertoáromból összeállítok egy egységes tematikát: a dalok és a történetek passzoljanak egymáshoz. Pl. Népdalok és népmesék a Jászságból, vagy Erdélyből és a csángók vidékéről, vagy karácsonyi közös éneklés karácsonyi novellákkal és versekkel.
Tavaly egy szenvedélybetegek napközi otthonába hívtak meg fellépni, citerázni, mesét mondani. Úgy döntöttem, hogy víg és szomorú balladákat, történeteket viszek. Kicsit frusztrált a felkérés. Hogyan fogom én őket szeretni? Vajon fogékonyak lesznek? A népdalok, a népmesék, a vidám történetek, a „víg és szomorú balladák” milyen hatással lesznek rájuk? Vajon nem tartják-e magukhoz méltatlannak, ha különböző népdalok refrénjeit együtt fogjuk énekelni?
Mindenesetre Jézusnak ajánlottam őket, más alkalommal is így teszek fellépés előtt. Azonban engem tört le az első találkozás pillanata megérkezésemkor. Jelentkeztem az irodában: „Az igazgató asszonnyal egyeztetve jöttem énekelni”. Mire csodálkozva tárták szét a karjukat: „Nem tudunk róla semmit! De ha már itt van, akkor ne menjen el!” Kicsit lehangolt, elkedvetlenített a fogadtatás. Egy pillanatra eszembe jutott az elhagyott és magányos Jézus, aki a Getszemáni kertben egymagában volt, még az apostolok sem álltak mellette. De hát a szenvedő Jézussal kezdem, ő biztosan tud valami jót is tenni, valami jót kihozni!
„Istennek semmi sem lehetetlen.”
Az előre összeállított műsortervet, történeteket mondtam, és közben egyre nyugodtabb lettem, egyre megbékéltebb. Az emberek nevettek a történeteken, néha szomorkodtak egy kicsit a balladák eseményein.
Egy fiatal fiú is jelen volt a helyiségben, de nehezen oldódott fel. Amitől legjobban féltem, az az „Egyszer egy királyfi mit gondolt magában…” kezdetű dal volt. Ha eddig nem sikerült felvidítanom, mit fog majd ehhez szólni? De ezt már ő is vidáman énekelte, széles mosollyal az arcán!
Talán megérintette őket valami a balladákból a betegségükkel kapcsolatban. Talán nem oldottuk meg a problémáikat, talán maradtak szenvedélybetegek, de mivel „Istennek semmi sem lehetetlen”, legalább egy mosolyt tudtam vinni közéjük. Máskor is elmegyek.
Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!
Fotó: fr. Varga Kamill albumából
El tudom-e felejteni az engem ért sértéseket, kritikákat, és új szemmel nézni a másikra? Tudok-e ítélkezés nélkül a felebarátom segítségére sietni? Az alábbi tapasztalat nekünk is ösztönzést adhat.
Ez a megváltozott helyzet, érdekes dolgokat hoz elő, amit máskor nem vettünk volna észre. Rengeteg az ajándék. Elég sokan be vagyunk zárva, de azt tapasztaljuk, hogy jönnek sorban a segíteni akarók. A keresztfiam volt az első, ...
Jézus az ígérte, hogy velünk lesz minden nap a világ végezetéig, és azt is, hogy amit a legkisebb testvéreinknek teszünk, azt neki tesszük. Hogyan fedezhetjük fel őt a legbanálisabb hétköznapi helyzetekben? Két történet a ...
