Világra nyitott emberek

Olvasási idő: 2 perc

Anne Applebaum amerikai újságíró és esszéíró nemrég komoly veszélyre hívta fel a figyelmet: az abból fakadó veszélyre, hogy a világ diktátorai szövetségre léptek egymással. „Olyan csoportot alkotnak, amelyet a hatalmuk és személyes gazdagságuk megőrzése iránti könyörtelen és mindent elsöprő eltökéltség tart össze”.¹ Ennek érdekében kisemmiző pénzügyi rendszereket hoznak létre, a biztonsági szolgáltatásokat a saját céljaikra fordítják, és a technológia szakértői segítségével „a megfigyelés, a propaganda és a dezinformáció” eszközeit vetik be.

A céljuk az, hogy „megfosszák az állampolgárokat minden valódi befolyástól és attól a lehetőségtől, hogy hallassák a hangjukat”.

Kapzsiak, erőszakosak és arrogánsak, nem félnek attól, hogy „alattvalóik” meggyűlölik őket, vagy hogy más államok bírálata alá esnek, és „nem szégyellnek nyílt erőszakhoz folyamodni”. Biztosak benne, hogy számon kérhetetlenek, megbüntethetetlenek. Ellenségük a demokratikus berendezkedés, és annak minden jellemzője: a független bírák, az aktív polgárok, a szabad sajtó, az erős nemzetközi intézmények, mert ezek mind veszélyeztetik a hatalmukat.

Gyűlöletet és elégedetlenséget terjesztenek, és kihasználják annak a kapzsiságnak az erejét, amely sok demokratikus ország intézményeit, vállalatait, ügyvédeit és politikusait a velük való üzletkötésre készteti. Így tudják a „cinikus és erkölcstelen pénzügyi világ” hozzájárulásával tisztára mosni a „maffiaszerű” bűncselekményekből származó pénzeket.

„Ti azért döcögtök kátyús utakon és vesztek igénybe rossz egészségügyi ellátást, mert ők szőlőbirtokokra és osztrigatelepekre szórják a pénzt.” – írta Alekszej Anatoljevics Navalnij orosz ellenzéki vezető, aki 2024. február 16-án halt meg börtönben, ahova az államhatalom a szélsőségesség vádjával csukatta le.

És miközben ezek az autokraták „együttműködnek, hogy hatalmon tartsák egymást”, a becsületes embereknek nehéz a dolguk, ha hálózatba akarnak szerveződni és a szabadságukért próbálnak küzdeni. Pedig „egy nemzet szabadsága más nemzetek szabadságának erejétől függ”. Applebaum szerint a demokráciáknak „együtt kellene működniük”, hogy átláthatóságot teremtsenek, és ne a diktátorok írják a szabályokat.

Szent II. János Pál pápa évekkel ezelőtt így fogalmazott: „Az emberiség válaszút előtt áll. Milyen civilizáció fog uralkodni a bolygó jövőjében? Rajtunk múlik, hogy a szeretet civilizációja kerekedik-e felül, vagy az önzés rendszerré emelt civilizálatlansága.” Ez korunk óriási kihívása.

A végkimenetel rajtunk is múlik, akár kicsi, akár nagy szerepet vállalunk a társadalomban. Vagy elbújunk a feladat elől, vagy megtesszük a saját részünket.

Először is azáltal, hogy elmegyünk szavazni, de ezen kívül hálózatépítéssel, aktív részvétellel, a korrupció elutasításával, könyvek és folyóiratok (pl. az Új Város) olvasásával is, valamint azzal, hogy fáradhatatlanul beszélünk, remélünk, párbeszédet folytatunk, tájékozódunk, és végül összefogunk és cselekszünk a közjóért.

Chiara Lubich szerint a kihívás legyőzéséhez világra nyitott emberekre van szükség: olyan férfiakra és nőkre, akikben „bolygóméretű társadalmi tudat él, nyitottság az egész világra”. Olyan emberekre, akik „úgy szeretik a másik országát, mint a sajátjukat; értékeiket ajándékként tudják továbbadni, és képesek értékelni más kultúrák értékeit, hogy létrejöhessen az a világszintű bölcsesség, amelyre ma oly nagy szükségünk van.”

_{[1] Autocracy, Inc.: The Dictators Who Want to Run the World, Doubleday, 2024}