Az ember éli az életét, aztán egyszer valahogy találkozik egy verssel, tájjal... és szinte megölelik egymást. Így. Pilinszky János Advent c. írása találkozás volt, ráismerés, hogy ez az enyém is, ami további erőt ad, valahányszor ...
Martin Luther gondolatai az Istennel való kapcsolatról
Ma van a Reformáció Napja. Német társkiadónk néhány éve válogatást közös Luther gondolataiból — katolikusoknak. A kötetet az ökumenikus párbeszédért felelős bíboros, Kurt Koch szerkesztette. Ebből válogatunk katolikus és nem katolikus olvasóink számára. Ismerjük meg hiteles forrásból a másik felekezetét!

Olvasási idő: 1 perc
“Nemcsak a legszabadabb királyok vagyunk, hanem papok is mindörökké, ami sokkal több ennél…..
Krisztus szerezte ezt nekünk, hogyha hiszünk benne, akkor testvérei, örököstársai és királytársai, egyúttal paptársai is lehetünk, akik a hit lelkületével, bizalommal merünk Isten elé lépni, és így kiáltani: „Abba, Atyám” (Rom 8,15; Gal 4,6) és egymásért is imádkozhatunk.”
“Egyedül az evangélium és az Istenbe vetett hit által tisztulnak meg, vigasztalódnak meg és békélnek meg a szívek, amint a Szentlélek beléjük oltja az Isten iránti szeretetet és Isten ismeretét. Az embert egy lélekké teszi Istennel, hogy Vele eggyé legyen, ugyanazokat a dolgokat akarja és kívánja, ugyanazokat keresse és szeresse, amit Isten akar. Ha két barát összetartozik, az egyik ugyanazt akarja, mint a másik.”
“Imádság nélküli keresztényt éppúgy nem találunk, mint élő embert szívverés nélkül.”
“Ahogyan a cipész cipőt készít, az asztalos pedig rokkát, úgy kell imádkoznia a kereszténynek. A keresztény ember dolga az imádkozás.”
“Egyesek elő akarják írni Istennek a segítség célját, módját,
rendjét, idejét és mértéket, és ők maguk javasolják neki, hogyan segítsen…..
Akik azonban Istenre hagyatkoznak, azok ugyan kérik a kegyelmet, de Isten akaratára bízzák, hogy mikor, hogyan, hol és mi által segítsen rajtuk.”
Szükségünk van Rád! A fennmaradás a tét.
Legyél rendszeres támogatónk, hogy mi továbbra is minden hétköznap új, reményt adó cikkel jelentkezhessünk! Iratkozz fel hírlevelünkre!
Forrás: Kurt Koch (szerk.): Luther für Katholiken. Neue Stadt, 2017.
Fordította: Heltai Pálné