Írásom első részében azt a kérdést jártam körbe, hogy valójában ki is az ember, milyen tulajdonságai emelik ki az élőlények sorából. Hogy miért fontos ez? Mert az emberképünk az alapja annak, ahogyan gondolkodunk az emberi ...
Mi lesz veled, Narnia?
Az elmúlt hónapokban nem láttak napvilágot újabb hírek a Narnia Krónikái sorozatváltozata kapcsán, viszont mivel a járványügyi veszélyhelyzet miatt minden forgatás leállt, gyakorlatilag arról van szó, hogy ezeknek a produkcióknak is elnapolták a forgatását. Érdemes kicsit áttekinteni, mi történt az elmúlt években a Narnia-filmek körül.

Olvasási idő: 2 perc
Már közel két éve, hogy a Netflix internetes tartalomszolgáltató bejelentette, hogy több évre szóló szerződést kötött a C.S. Lewis Company céggel, hogy sorozatot és filmeket készíthessenek az író legsikeresebb műve, a Narnia Krónikái alapján. A megállapodás azt jelenti, hogy a Netflix adaptációs jogot szerzett a teljes Narnia szériához, tehát mind a hét megjelent kötetből készíthetnek feldolgozást. A Trónok harca és a Vaják sikere után nem meglepő, hogy egyre több alkotó lát lelki szemei előtt sorozatként megvalósuló nagyköltségvetésű fantasy-kat. Douglas Gresham, az első három Narnia-film producere nemrég így nyilatkozott a tervekről:
„Szeretném, ha epizodikus lenne. Egy film esetében mindössze egy órád van. Talán kettő, ha nagyon kinyújtod, hogy át tudd formálni a könyvet egyetlen filmmé. De egyszerűen nem tudod megcsinálni… Nem tudod az egész könyvet, minden egyes apróságát, részletét a vászonra varázsolni.”
Az elmúlt hónapokban nem láttak napvilágot újabb hírek a Narnia Krónikái sorozatváltozata kapcsán, viszont mivel a járványügyi veszélyhelyzet miatt minden forgatás leállt, gyakorlatilag arról van szó, hogy ezeknek a produkcióknak is elnapolták a forgatását.
Érdemes kicsit áttekinteni, mi történt az elmúlt években a Narnia-filmek körül.
A keresztény irodalmat tekintve a Biblia után a legolvasottabb könyveknek számítanak Carl Staples Lewistól a Narnia Krónikái. A hétkötetes mesefolyam a huszadik század egyik kimagasló sikere.
A megfilmesítési jogokra nem meglepő módon a Walt Disney Pictures csapott le, de csak 1+1 filmre kötelezte el magát. 2005-ben Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény még hollywoodi mércével mérve is komoly kasszarobbantónak bizonyult, így a következő filmre korábban ritkán látott költségvetéssel készült az Egérbirodalom. Hamar kiderült, hiba volt. A 2008-as nyári blockbuster-szezon kellős közepén dobták be a Caspian herceget, aki simán elvérzett olyan vetélytársakkal szemben, mint A sötét lovag, Indiana Jones vagy a Vasember. A Disney kihátrált a produkció mögül, amire így a 20th Century Foxhoz került.
A Hajnalvándor útját 2010-ben már új stábbal készítette el a stúdió. A film ugyan hozta a Caspian nézőszámát és bevételi mutatóit, de a kritikák lehúzták és egyértelművé vált, a rajongókon kívül nem sikerült újabb nézőket bevonzani rá.
A következő öt évben teljes csend honolt az esetleges folytatás kérdése körül. Míg 2015-ben David Magee, a Pi életének írója meg nem szellőztette, hogy ő írja az (időrendben) hatodik történet, Az ezüst trón forgatókönyvét.
Nem sokkal később, 2016 elején Mark Gordon, a filmek producere azt nyilatkozta, hogy hamarosan elkezdik a munkát az új mozifilmen a Sony stúdióval, és már nagyon izgatottak: „Várhatóan egy teljesen új filmsorozat indul. Teljesen eredeti. Eredeti karakterek, más rendezők, egy teljesen új csapat fogja készíteni.” Mark Gordon annyit még elmondott a rajongók megnyugtatása végett, hogy a „teljesen új karakterek” a Narnia-univerzumból származnak majd, tehát senkit sem fognak kitalálni a történet kedvéért.
Újabb két év telt el és a Sony addig ügyetlenkedett a stáb, az adaptáció és a színészek kiválasztása körül, hogy a Netflix egy jól irányzott ajánlattal beelőzte őket. Más kérdés, hogy láthatóan most ők is inkább a Vaják sorozatra összpontosítanak.
Pedig rajongók milliói várnák az újabb Narnia-filmeket, akár sorozat, akár egészestés film formájában. Bízunk benne, hogy hamarosan megnyugtató hírek érkeznek a forgatások újrakezdéséről.
Szükségünk van Rád! A fennmaradás a tét.
Legyél rendszeres támogatónk, hogy mi továbbra is minden hétköznap új, reményt adó cikkel jelentkezhessünk! Iratkozz fel hírlevelünkre!
Fotó: justwatch.com
