Örökzöld vitáink

Olvasási idő: 6 perc

Jegyesoktatásban veszünk részt férjemmel és egy korábbi jegyespár szülei hívtak meg minket augusztus utolsó hétvégéjére egy családos táborba, Erdélybe. A téma konfliktuskezelés. Meglepett, de megtisztelőnek is éreztük a bizalmat. Kihívás őszintén beszélni arról, ami fáj vagy sebez, a téma mégis fontos, hiszen az emberi kommunikáció olyan összetett és sokdimenziós.

Kapcsolatra vagyunk teremtve. József Attila olyan szépen írja, hogy „Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat.” És ez nem csak a párkapcsolatokra igaz, hanem minden kapcsolatunkra: a gyerekeinkkel , a munkahelyen, a közösségeinkben. És igen, ott van a közösség ereje Máté evangéliumában is: „Ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben ott vagyok közöttük (Mt 18,20)”.

Az örökkévalóság szempontjából sem mindegy, hogy miként éljük meg ezeket a hétköznapokban. A bennünk lévő jó, a szeretni tudás, az odafordulás, a megértés is a kapcsolataink által fejlődik, formálódik. Elkerülhetetlen, hogy néha sebződünk, ha nem figyelünk oda. De azzal lehet dolgozni, ami bennünk megmozdul, és amit merünk szavakba önteni, vagy elengedni! Néha sírva, néha nevetve, de jó, ha megtaláljuk az utat egymáshoz, és felrázzuk a kapcsolatainkat!

Te hogyan kapcsolódsz másokhoz? Mik azok a pontok, amik érzékenyen érintenek? Nézzünk rá az otthonról hozott mintáinkra: milyen a családi vitakultúránk, hogyan vezetjük le a feszültséget, hogyan kezeljük a stresszt, mik a családi dinamikáink.

Az erdélyi beszélgetés során ezért mi sem a sebzést okozó nyilak elhárításával kezdtünk bele a jó konfliktusmegoldási módszerek ismertetésébe, hanem az alapozással: Kik vagyunk?

1. Milyen a kapcsolatunk saját magunkkal? – Értékesnek, szerethetőnek tartom-e magamat vagy éppen lekicsinylem az értékemet?

2. Milyen a kapcsolatunk a körülöttem lévő világgal, legyen az élőlény vagy tárgy? – Mit sugároz rólam a szobám, az eszközök, amikkel dolgozom? Hogyan teremtek kapcsolatot? Mindenkit magam elé engedek vagy csak az én akaratom érvényesül?

3. Milyen a kapcsolatom a transzcendens világgal, Istennel? – Rendszertelen, alkalmi vagy napi szintű? Csak mondom a magamét vagy valódi párbeszédben vagyok vele?

Ha az istenkapcsolatunk, szerethetőségünk tudata, belső szabadságunk erősödik, akkor kevésbé leszünk kiszolgáltatva a külső erőknek – „a főnök bal lábbal kelt fel és mindenkinek beszól” – mert tudjuk, hogy Isten számára becsesek és értékesek vagyunk, ő akar minket, és fontosak vagyunk az ő számára: »Mert drága vagy a szememben, mert becses vagy nekem és szeretlek«. (Iz. 43, 2). Ennek az igeszakasznak olyan ereje van, hogy bizony egy két könnycseppet is ejthetünk, amikor csendben átimádkozzuk.

^{Fogarasi András és Fogarasiné Pusztai Virág a felidézett előadáson}

Ezután, rátérhettünk, hogy mitől tudunk erősödni a kapcsolatainkban, hogyan tudunk egymás számára minőségileg jelen lenni, odafordulni, örülni egymásnak, észrevenni az ő értékeit is. Tudunk-e igazán kíváncsiak lenni a másikra, érdekel-e, hogy mi foglalkoztatja, milyen örömei és vágyai vannak? Észreveszem-e mindazt a jót, amit megkezdett benne az Úr, vagy csak a hibáit, figyelmetlenségeit rovom fel? Az egymás felé való nyitottság, jóindulat, amit mi adni tudunk a kapcsolatba, segíthet közelebb kerülni egymáshoz, mert biztonságos közeget nyújt a másiknak.

Ezzel szemben a feszültségek szőnyeg alá söprése, az érzések elfojtása időzített bomba. Mi segít, hogy az érzéseinket nevén tudjuk nevezni? Ezt is lehet gyakorolni, és sok feszült helyzetnek élét tudja venni, ha megértjük, hogy mi is van bennünk. John Gottman szerint minden „örökzöld vitánk” mögött egy nem teljesült, elrejtett álom, szükséglet rejtőzik. Amikor például a rend, a pénzkezelés, a pontosság vagy más hasonló témán összeugrunk, sokkal messzebbről kell kezdenünk a kialakult konfliktus kezelését. A felszín mögé pedig nem lehet a vita hevében nézni. Sajnos elkerülhetetlen, hogy néha nyugodt időt találva leüljünk és megvizsgáljuk, hogy az adott téma mit is jelent nekünk érzelmileg, és mit a másiknak:

Lehet, hogy nekünk az otthon rendje azért fontos, mert „biztonságot és kontrollt” jelent, mert ha a környezetünk kaotikus, szétesünk, feszültek leszünk. A rend segít, hogy megnyugodjunk. Biztonságot ad. Közben a társunknak az otthon az a hely, ahol végre nem kell megfelelni, nem kell teljesíteni. Ő a szabadságot és a pihenést keresi, és nem a patikatisztaságú rendet.

A pénzköltési szokásaink mögött állhat az egyikünknél a szabadság és élmények iránti vágy, míg a másiknál a biztonság és stabilitás szükséglete. Nem könnyű ezeket felismerni, és az sem biztos, hogy fel tudjuk oldani a feszültséget, de ha merünk teret adni egymásnak és egymást nem egy kanál vízbe megfojtva átbeszélni a konfliktust, az csak a javunkra válhat.

A statisztikák pedig igazán megnyugtatóak:

A kapcsolatok „örökzöld” problémái nagy százalékban megoldás híján maradnak különböző személyiségünkből adódóan is.

Néha az is megoldás, hogy nincs megoldás, csak elfogadás. A másik megváltoztatása nem opció. Csak mi tudunk változni és magunkon tudunk dolgozni: Leginkább a hozzáállásunkon, nagylelkűségünkön, irgalmunkon. Ha pedig mi másképpen reagálunk dolgokra, akkor az hatással lesz a környezetünkre is.

Azért persze meg lehet próbálkozni a két körös kompromisszumos modellel, aminek a lényege, hogy mind a ketten leírjuk, hogy mi az, amit nem tudunk semmiképpen feladni, mert azzal a biztonságunkat, vagy a nyugalmunkat, szabadságunkat érezzük veszélyeztetve. A külső körbe pedig azokat a dolgokat, amikben hajlandóak vagyunk engedményeket tenni a másik kedvéért, a kapcsolatért.

A cél, hogy olyan középutat, közös metszetet találjunk, amiben a belső körök nem sérülnek, de a külső körökben lesz átfedés. Ez a modell kamasz gyerekekkel is működik. Érdemes néhány havonta újraegyeztetni a megállapodást, megbeszélve, hogy ki mint érzi magát benne.

Életkép az erdélyi családos táborból

A résztvevőkkel arról is beszélgettünk, hogy miként tudjuk esetleges „nehézség idején” imában kérni Jézust, alakítsa a szívünket az ő szelíd és alázatos szívéhez hasonlóvá. Ha elesünk és hibázunk, akkor miként tudunk újrakezdeni nem csak a másik emberrel, hanem saját magunkkal is. Az egészséges önszeretet nem egoista, mert tudja, hogy akkor képes a másikat jól szeretni, ha saját magát is helyesen szereti. Ezért meri képviselni önmagát, miközben nem a másikat hibáztatja.

De jó volt együtt keresni, hogy mi az, ami nekünk segít abban, hogy a kapcsolatunk élő legyen, és működjön!

Vajon az igazunkhoz vagy a kapcsolathoz ragaszkodunk?

Ha mindig én nyerek, akkor egy örök vesztessel fogok együtt élni. Jobb lenne nyitni, és a másikra hangolódni, odafordulni, elfogadni az esendőségével? Az is igaz, hogy lesznek az életünkben olyan emberek, akikkel nem egy „nyelvet” beszélünk, és nem azért mert rossz, vagy gonosz, hanem mert másképpen látja a dolgokat, vagy máshol tart.

Olyan szép, amit Máté evangéliumában olvasunk (Mt 18,15-20), hogy miként rendezzük a kapcsolatainkat, ha a másik vétkezik ellenünk. A végén az evangelista hozzáteszi, hogy ha ezek a lépések mind nem működnek, akkor „vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos”. Írja ezt egy „volt” vámos! Vagyis tekintsünk az adott személyre úgy, mint aki még nem tapasztalta meg a szeretetet. Mert van, hogy nem egy nyelvet beszélünk – nem ugyanazt értjük a szeretet, a segítés, a szolgálat alatt. De Jézussal megmutathatjuk neki, hogy lehet másképpen is reagálni.

Zsigerileg az jön, ha nekem fáj, fájjon neked is! Ez az elv azonban nem segíti a kapcsolódásunkat. Jézus a hegyi beszédben ismeri az emberi természetet mégis arra biztat, hogy „ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira!” – mert bár kényszerített, te önként és szabadon tovább menve megváltoztatod a kezdeti dinamikát. Szabadon döntesz, hogy te nem „rabszolga” vagy, hanem szabad elhatározásodból mentél vele. Ez azonban saját erőnkből nem megy, de Jézussal minden lehetséges.

Nekünk ki, vagy mi segít, hogy feloldjuk az életünkben az elakadásokat és a csomókat a kapcsolatainkban?