„Itt elsősorban fejben lehet a csúcsra érni” - interjú Tamás Botond öttusa Európa-bajnokkal

Olvasási idő: 7 perc

Tamás Botond 2021-ben, az U17-es EB-n nyert először nemzetközi érmet. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem nemzetközi igazgatás szakos hallgatójának az augusztus végi világbajnokság előtti utolsó hazai edzésen megsérült az egyik ujja, ezért nem vett részt a kujjangi versenyen. „Egy jól sikerült EB után könnyebb volt elengedni a VB-t”, mondja, de a mentális hullámvasúton „megrendül néha a sportolói énképem”. Mivel a következő szakmai megmérettetés március elején lesz, ezért ismét van ideje rendezni a sorokat. „Ha lekerülne az olimpiai programról, akkor vége lenne, mert hobbiból senki nem kínozza magát heti 30 órában”, vallja választott sportágáról. Szalma R. Botond interjúja.

Ahogy elnézem a neten, nagyon összeszedetten nyilatkozol.

Annak ellenére, hogy hozzá vagyok szokva a rossz interjúkhoz… De te felkeltetted az érdeklődésemet a témafelvetéseiddel, ezért erre a beszélgetésre szívesen mondtam igent.

Miközben, gondolom, sűrű a naptárad.

Nem érzem jól magam, ha nincs semmi dolgom. Ritkán szabad a hétvégém. Ilyenkor, gimnazista koromban szívesen néztem a Peaky blinders (Birmingham bandája – a szerk.) sorozatot. Magaménak éreztem az öltözködési stílusukat: szövetkabát, színes sál, elegáns cipő, ami a sportos hétköznapokhoz nem annyira praktikus. Sokáig nem is volt sneakerem. Azt hittem, hogy ezt a stílust átviszem az egyetemre, de nem tettem, pedig továbbra is jól érzem magam benne.

A bőrödben hogyan érzed magad? Mi van a sérült ujjaddal?

Megmutatom, mennyire tudom behajlítani. Tudok vele alapozó edzéseket végezni, kondizni, erősíteni, de az OCR^[1] pályára még nem mehetek vele.

Mennyire viselt meg, hogy emiatt nem tudtál kimenni a VB-re?

Ezzel kockáztattam volna, hogy rásérülök, megműtik, amit hosszabb rehabilitáció követ, ezért a szakvezetés úgy döntött, hogy maradjak itthon. Kértem az edzőmet, hogy keressen egy olyan orvost, aki más szakvéleményt mond… aztán meggyőztek. Persze más lett volna, ha ez egy olimpiai kvalifikációs verseny…

Nincsenek már olyan messze a 2028-as Los Angeles-i ötkarikás játékok…

Az olimpiára 2 férfi és 2 női öttusázó juthat ki egy országból. Ezekért a helyekért kemény harc megy. Magyarországon a férfi mezőnyben hatan vagyunk a kalapban, közülük én vagyok a legfiatalabb. Felszabadultságot adhat, hogy számomra nem élet-halál kérdés a kvalifikáció. Mondjuk, ha elmennék osztráknak, simán kijutnék, mert egy öttusázójuk sincs.

Visszatérve a jelenbe: figyelemmel követted a kínai pentatlont?

Számomra lelkileg mindig nehéz volt nézőnek lenni, ezért nem. Tavasszal is sérült voltam. Akkor a felnőtt magyar bajnokságot a Közszolgálati Egyetem Campusán rendezték. Kinézhettem volna a helyszínre az óráim után, de inkább hazamentem.

Gyakran sérülsz meg?

2021 óta minden ilyen időszakban volt sérülésem, ezért 2-3 hónap kimaradt a felkészülésből. Ezek mind túlterheléses futósérülések, holott ehhez a versenyszámhoz elég jó képességeim vannak: 15 évesen olyan időt futottam 3000 méteren, mint az atléták. Most, 6 évvel később viszont nem sokkal vagyok előrébb… A versenyszezonban viszont nem szoktam sérült lenni. Az edzők szeretik az ilyen típust. Magamat kellene visszafognom, de nehezemre esik leállni.

Milyen a kapcsolatod a szakvezetéssel?

Az UTE-ban 5 db szakági edző van. Közülük Tibolya Péterrel a legszorosabb a kapcsolat, ő a koordináló edzőm. Erős személyiség, akárcsak én, ezért ez egy nehéz kapcsolat, de a célunk közös, van tehát értelme a vitatkozásnak is.

Mit szól az edződ, amikor azt látja az Instán, hogy négyezres hegyeket mászol?

Remélem, nem fogja fel, hogy ott milyen veszélyeknek vagyok kitéve… Lételemem a mozgás, ezért aktívan szoktam pihenni. Biciklizni is nagyon szeretek: a vérkeringést tudom terhelni vele, miközben az ízületeket békén hagyja.

A Jenci rádiózik podcastban beszéltél róla 2022-ben, hogy az úszással hadilábon állsz. Ez még mindig így van?

Azóta ez teljesen megváltozott. Egyrészt 2023 nyarán új úszóedzőt kaptunk Magyarovits Zoltán személyében, aki Kós Hubert nevelőedzője volt. Másrészt a sérült időszakokban hetekig csak úsztam, ezáltal sokat fejlődött az úszásom: a legtöbb 40 km volt egy héten…. Időközben pedig a sporttudomány is rájött, hogy az alvás mennyire fontos szerepet játszik az életünkben, ezért tavaly óta nem reggel 6-tól, hanem csak 8-tól tempózunk.

Így már nem 5-kor, hanem csak 6:45-kor kelek naponta. És az edző mindent lát, mert 0-24-ben méri rajtam az összes lényeges adatot a WHOOP^[2], immáron 2 éve. Szintén fontos fejlemény, hogy idén levitték a versenytávot 200 méterről 100-ra. Azt hittem, engem ez hátrányosan fog érinteni, mert nem vagyok robbanékony alkat, de az ellenkezője történt.

Az, hogy már nem lovagoltok, milyen hatással van a teljesítményedre?

A nevelőedzőnk, Karcsi bácsi már 11 évesen elvitt minket lovagolni az alagi pályára, és felültett nyereg nélkül a lóra. Egy macska elszaladt az éllovas előtt, a lovak megugrottak, és mindannyian leestünk róluk. Ezután sokáig gyűlöltem a lovaglást, féltem tőle. Aztán amikor az egyik alkalommal Karcsi bácsi alaposan leteremtett, akkor valami átfordult bennem. Onnantól kezdve elkezdtem jobban megülni a lovat és élvezni a lovaglást. Ezzel párhuzamosan jöttek a jó eredmények és azt vettem észre, hogy a kedvencemmé vált. A korosztályom előtt jártam benne, ezért rosszul jött, hogy az OCR lett helyette, ami nem a szívem csücske.

Lett helyette másik kedvenced?

Itt elsősorban fejben lehet a csúcsra érni. Tibolya Péter szokta mondani nekem, hogy nem kell csodát tennem: van bennem öt szám, és ha azokat megcsinálom, az elég. És tényleg: vannak nagyon ügyes öttusázók meg vannak azok, akik dobogóra állnak. A kettő nem ugyanaz. Tavaly a felnőtt VB-n döntőesélyesnek gondoltam magam, erre 3 óra alatt véget ért a versenyem…

Mit tartasz a leghasznosabb tulajdonságodnak?

A stabilitást. Ez szükséges ahhoz, hogy eredményes legyek. Volt olyan verseny, amit a vívással nyertem meg, egy másikat a lövéssel, egy harmadikat a futással. Nekem egyik számban sem kell nagyot kockáztatnom, mert nincs olyan az ötből, amiben az átlagból lefele lógok ki.

Verseny közben mi jár a fejedben?

Két dologra próbálok figyelni: a negatív dolgokat eltakarítani a fejemből és végig arra koncentrálni, hogy épp mi következik. Mivel csak akkor kerülök a brutális állapotomba, amikor tét van, ezért jószerivel begyakorolhatatlan. Adok némi ízelítőt a kihívás fizikai részeiről. 90 perc alatt lemegy az 5 szám. Leúszom 53-54 másodperc alatt a 100 métert, amitől 15-ös lesz a savam. Ettől minden izmom elzsibbad, alig kapok levegőt, a pulzusom az egekbe szökik. Ebben az állapotban 10-15 percem van arra, hogy odaálljak a rajthoz a lövészettel kombinált lézerfutásnál. Ilyenkor azt élem meg, hogy egyszer már meghaltam, és tudom, hogy még egyszer meg kell, de nem ész nélkül. Közben azok a gondolatok cikáznak a fejemben, hogy hány helyezésre vagyok a dobogótól, mennyivel indulok a legjobb futó előtt, mi a tétje ennek a megmérettetésnek, és ezekre rakódik az imént vázolt fizikai fáradtság. Ez tényleg egy szenvedés. Sokszor próbáltam élvezni, de marha nehéz.

Hogyan lehet ezek után jó eredményt hozni a lövészetnél?

A jó lövészet kb. 50 másodpercig tart, a 30 lövésből sorozatonként legfeljebb 1-2 hibát követhetsz el. Mindezt úgy, hogy beállsz, melletted hat ember elkezdi darálni a táblát, és te önkéntelenül is rájuk nézel és akaratlanul is felveszed a tempójukat.

A recept: finoman sütni, célgömbnézőkét összehozni, jó ritmust lőni, szoros fegyverfogás… Ez egy nehéz pszichológiai játék, amit összességében élvezek.

Mikor érzel magadon nagyobb nyomást, az élbolyhoz tartozva vagy utánuk loholva?

Örülnék, ha engem üldöznének. Komfortos lenne, de még nem tartok itt: első helyről nemzetközi versenyen még soha nem startoltam, szóval mindig én vagyok az üldöző. Ha valaki mind az öt számban jó lenne, azt elvileg nem lehetne megverni, ezért van egyfajta balansz. Aki nagyon erősen kezd a vívással, OCR-rel, úszással, az ritkán fut és lő hibátlanul.

Azt feltételezem, hogy jól be tudod osztani az erődet. Okosan versenyzel.

Előfordul, hogy az első futókörön lehagy mondjuk két ember, de nem tartok velük, mert úgy vagyok vele, hogy nem bírnám ez a tempót. Aztán ellövik magukat… Ez esetben jól taktikáztam. Ugyanakkor van bennem egy erős túlgondolás, ami olykor a visszájára sül el. Volt már, hogy úgy értem célba másodikként, hogy maradt még bennem szufla. Szörnyű érzés volt.

Mivel küzdesz a leginkább?

Nekem sokáig fontos volt, hogy mások mit gondolnak rólam. Az, hogy mit gondolok magamról, sokszor ezen alapult. A mostani második helyezés az EB-n sokat segített abban, hogy hova pozícionálom magamat. A másik, hogy bár profi munkát végzek, mégsem tudok ebből mindig ennek megfelelő eredményt kihozni. Sokat edzek és jó minőségben, ezért amikor ezt a versenyen nem adom ki magamból, akkor az kiábrándító.

Az edződön kívül van olyan személy, akivel erről is tudsz konzultálni?

A régi futóedzőmre emberileg és lelkileg is számíthatok. Szükségem van rá. Pszichológus is segített, de idén április óta nem voltam nála.

A vetélytársaid között van barátod?

Egy olasz, velem egykorú sráccal csak a pályán vagyunk ellenfelek. Miután beértünk a célba, gratulálunk egymásnak és kielemezzük a történteket. A versenyek után a többi indulóval nemhogy szóba állunk egymással, hanem mindenki haver, helyezéstől függetlenül. Ez egy erős összetartó kapocs.

_{[1] Az Obstacle Course Racing rövidítése, ami olyan futást jelent, melynek során természetes és épített akadályokat is le kell küzdeni. Ezeket úgy helyezik el a szervezők, hogy azok megtörjék a futásból kialakult sebességet és lendületet. Az akadályok a versenyzők szellemi és fizikai képességét is megterhelik, ezért szükségük van az állóképességükre, az erejükre, a gyorsaságukra és az ügyességükre is ahhoz, hogy eredményesek legyenek ezen a pályán.
[2] WHOOP: Az élsportolók körében jelenleg a legelterjedtebb csuklóra vagy karra rögzíthető aktivitásmérő pánt. Nincs kijelzője, de folyamatosan rögzíti a szívritmust, a pulzusvariabilitást (HRV), az alvásminőséget és a testet ért terhelést.}